A konfliktusos drámamodell egyidős a drámaírással – legkorábbi mindenki által ismert példája Szophoklész Antigonéja. Ennek a cselekményszerkesztési módnak a lényege így foglalható össze: a cselekmény kezdete előtt az antagonista (ellenfél) tett valamit, amivel megbontotta a világrend harmóniáját (vagyis elkövette a drámai vétséget). Az első felvonásban előlép a protagonista (főszereplő), aki nem akar ebben az új világrendben élni, feltett szándéka visszaállítani a régi harmóniát. A konfliktust e két szereplő összecsapása jelenti, amelyben a mellékszereplőknek is állást kell foglalniuk valamelyik oldal mellett. A komédiákban jellemző, hogy az összecsapásból a protagonista (akivel a néző vagy olvasó azonosul) kerül ki győztesen, a tragédiákban általában az antagonista, vagyis az ellenfél.
Katona József Bánk bánja kapcsolódik ehhez a hagyományhoz, de ugyanakkor nagyon sajátosan értelmezi: ebben a drámában ugyanis több különböző szálon egyszerre jelenik meg ez a modell. Több szimultán helyzetet mutat be, mindegyiknek megvan a saját antagonistája és protagonistája, mindenhol végbemegy a konfliktus – Bánk bánt, a címszereplőt pedig mindegyik összecsapáshoz fűzi érdeke, így kerül ő a cselekmény(ek) középpontjába.
Az egyik ilyen konfliktus társadalmi vagy politikai: ebben a magyar főurak, a békételenek állnak szemben a merániai udvartartás tisztségviselőivel. Előbbiek képviselik a protagonista oldalt, hiszen az utóbbiak, a merániak követték el a drámai vétséget. Bánk bánnak személyes érdeke fűződik ehhez a szálhoz, mivel a királyt neki kell távollétében helyettesítenie, és egyszerre megvédenie a királynőt és az igazságot.
A második konfliktust nevezhetjük szociálisnak, ebben ugyanis a szenvedő, szegény nép áll szemben a pénzt pocsékoló uralkodó réteggel. A népet Tiborc, a paraszt képviseli, ő áll a protagonista-oldal élése, ő szeretné visszaállítani a korábbi, igazságosabb, élhetőbb világrendet. Bánk bánnak ebben is részt kell vennie, több okból is: hálával tartozik Tiborcnak, őt is zavarja a társadalmi igazságtalanság és a nép éhezése, ugyanakkor a királyt és a királynét kell szolgálnia.
A harmadik konfliktus pedig magánéleti természetű, ez Ottó (a királyné öccse) és Melinda (Bánk bán felesége) között feszül. Ottó a szerelmével zaklatja Melindát, aki korábban csak barátságot ajánlott neki. Bánk bánnak érzelmileg ez a konfliktus a legfontosabb, a legszemélyesebb, ezen felül itt már kénytelen beismerni a merániaiak által képviselt oldal egyértelmű bűnösségét.
Bánk nagyon sajátos módon vonódik be ezekbe a konfliktusokba: egyiket sem ő kezdeményezi,
nem is ő a célpont (tehát sem antagonista, sem protagonista), mindegyik a feje fölött történik, mégis mindegyikkel sokat
veszíthet vagy nyerhet, ezért muszáj beleavatkoznia.
A dráma cselekményét ez a három konfliktus alakítja: eleinte az, ahogyan ezekre fény derül, később pedig, ahogyan ezek összekapcsolódnak, összefonódnak egymással és folyamatosan alakítják Bánk bán személyes állásfoglalását, gondolatait, érzelmeit.
