Iván Alexa
Matematika, Biológia

Biológus, BSc.
Emelt szintű matematika érettségi felkészítő tanárunk
Iván Alexa jelenleg egyetemi hallgató az ELTE Természettudományi karán. A középiskolát az ország egyik legjobb gimnáziumában, a Budapesti Eötvös József Gimnáziumban végezte el, ott emelt nyelv-emelt matematika tagozaton tanult. Tudását matematika és biológia fakultációk során bővítette, majd egyetemi hallgatóként kezdett bele magán matematika oktatásba. Azóta számos diákkal dolgozott és dolgozik együtt nap mint nap, általános iskolás koroszálytól kezdve gimnáziumig. A közös felkészülések eddig mindig nagy sikernek örvendtek, az 5-ös évvégi osztályzat mellett a 90% feletti matematika érettségi eredmény nemcsak álom volt, hanem valóság is lett többek számára. A tanítás a mindene, és hisz abban, hogy bár a matek néha nehéz, de egy kis segítséggel és bíztatással mindenki képes az elsajátítására.
Matek érettségi felkészítő – emelt szintű
Összesen 200 órás emelt szintű matek érettségi felkészítő tanfolyamunkat azoknak állítottuk össze, akik a közgázra, vagy a műszakira akarnak bejutni. Az élő online szemináriumok mellett rengeteg önállóan tanulható videóanyagot kapsz, így még az integrálásra és a deriválásra is marad időnk!