Oktatónk
Szeiman József történelem-földrajz szakos tanár. 15 évig tanított az ország egyik legjobb középiskolájában, a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. Munkája során foglalkozik többek között tehetséggondozással és versenyfelkészítéssel (OKTV, diákolimpiák. stb.) is. Érettségi vizsgáztatóként tisztában van a sikeres írásbeli teszt- és esszéfeladatok, valamint a szóbeli feleletek receptjével.
Az emelt szintű történelem érettségi felkészítő leírása
Az e-learning 250 tanórányi videóból áll, amely a teljes gimnáziumi tananyagot lefedi. A felvételek között személyre szabottan böngészhetsz attól függően, hogy mire van szükséged éppen a tanulásod során. Kurzusunkon kiemelt figyelmet szentelünk a hosszútávú történelmi változások bemutatására, hogy átfogó képet kapj a történésekről az őskortól kezdve napjainkig, valamint a megfelelő gazdasági, társadalmi kontextusban is elhelyezzük a tanult eseményeket. Ezeket a leckéket bárhol, bármikor, akár a buszon ülve vagy otthon a kanapád kényelméből is megnézheted.
Ha hiszed, ha nem, még a történelmi atlasz helyes használatát is külön megnézzük.
A történelem kurzusod e-learning felületéhez korlátlan hozzáférést biztosítunk, ami az idővel sem jár le.
Az emelt szintű történelem érettségi felkészítő tanmenete
A videós e-learning minden témát alaposan fejezetekre bontva tartalmaza. A témához kapcsolódó érettségi feladatokat nem írtuk ki, mert az mindenhoval oda lehetne írni.
Ókor
- Mezopotámia és Egyiptom
- Politeizmus
- Görög-római kultúrkör
- Görög filozófia és tudományosság
- Görög-római építészet
- Athéni demokrácia
- Görög-perzsa háborúk
- Peloponnészoszi háború és a poliszrendszer válsága
- Nagy Sándor
- Római köztársaság
- Pun háborúk
- Caesar és Augustus
- Ókori zsidóság
- Ókori kereszténység
- Római császári dinasztiák
- Hun Birodalom
Középkor
- Feudalizmus
- Frank Birodalom
- Középkori város
- Rendiség
- A középkori katolikus egyház
- Élet a középkorban
- Magyar őstörténet
- Államalapítás
- Szent László és Könyves Kálmán
- Aranybulla
- Tatárjárás
- Károly Róbert
- Iszlám
- Oszmán Birodalom
- Mátyás király
- Magyar gazdaság a 14–15. században
- Törökellenes harcok a középkorban
Kora újkor
- Nagy földrajzi felfedezések
- A világgazdaság kialakulása
- Reformáció
- Magyarországi reformáció
- Ellenreformáció
- Ellenreformáció Magyarországon
- Mohács
- Rendi küzdelmek a török korban
- Erdély létrejötte
- Erdély aranykora
- A török kiűzése Magyarországról
- Rákóczi-szabadságharc
- Magyarország a Habsburg Birodalomban
- Felvilágosodás
- Magyar felvilágosult abszolutizmus
- Brit parlamentáris monarchia
- Egyesült Államok
- Francia forradalom
- Napóleon
Újkor
- A 19. század eszméi – konzervativizmus
- A 19. század eszméi – liberalizmus
- A 19. század eszméi – nacionalizmus
- A 19. század eszméi – kommunizmus, szocializmus, munkásmozgalmak
- Az ipari forradalom első hulláma
- Az ipari forradalom második hulláma
- Reformkor
- Az 1848-as forradalom és az áprilisi törvények
- Az 1848–49-es szabadságharc
- Az olasz nemzetállam kialakulása
- A német egység létrejötte
- A német polgári állam
- Imperializmus
- A kiegyezéshez vezető út
- A kiegyezés és a dualizmus
- Budapest
- Nemzetiségek
Világháborúk kora
- Az első világháborút megelőző szövetségi rendszerek
- Az első világháború kitörése
- Az első világháború – haditervek és hadviselés
- Az első világháború utáni békék
- Magyarország az első világháborúban
- A Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság
- Trianon és hatásai
- Az olasz fasizmus kialakulása
- Az olasz fasiszta állam és ideológia
- A nácizmus mint eszme
- A náci német állam
- Sztálinizmus
- Horthy-korszak
- A nagy gazdasági világválság
- A második világháború – a tengelyhatalmak előretörése
- A második világháború – fordulópontok és a szövetséges győzelem
- Magyarország a második világháborúban
- Holokauszt
Hidegháború kora
- Hidegháború
- India és a harmadik világ
- A modern Izrael
- Kína a 20. században
- A két Németország a hidegháború alatt
- A keleti tömb összeomlása
- Rákosi-rendszer
- 1956
- Kádár
- A magyar rendszerváltás
Jelenkor
- ENSZ
- Globalizáció
- Az Európai Unió létrejötte
- Az Európai Unió intézményrendszere
- Romák
- Alaptörvény és választójog
- Magyarország az EU-ban és a NATO-ban
Korszakokon átívelő előadások
- Demográfia Mátyástól a reformkorig
- Demográfia a dualizmustól a második világháborúig
- Demográfia a Rákosi-korszaktól napjainkig
- Határon túli magyarság
Összefoglalók
- Államalapítás
- Középkori város
- Mátyás uralkodása
- Reformáció
- Erdély
- Az USA születése és alkotmánya
- Reformkor
- Első világháború
- Rákosi
- Rendszerváltás
Ilyen nálunk egy történelem érettségi felkészítő előadás (részletek előadásainkból)
Mitől más az Elit Oktatás érettségi felkészítője?
- Teljes értékű videós e-learning tananyag – a gimnáziumi tudást lefedő, rendszerezett felvételek
- Önállóan is tanulható kurzus - személyre szabottan, tetszőleges sorrendben tanulható, saját időbeosztásod szerint
- Részletfizetési lehetőség - Nálunk fizethetsz akár 6 részletben is. Tudj meg többet...
Rólunk mondtátok
Ötletek érettségi csomagokhoz
Állítsd össze a neked legjobban illő érettségi felkészítő csomagot kedvezményesen, és spórolj, miközben magabiztosan készülsz a vizsgákra! Összeállítottunk néhány népszerű változatot:

- Joghoz és kommunikációhoz kell a szövegértés
- A történelem adja a gondolkodási alapot
- Angol nélkül nincs nemzetközi karrier

- A gazdasági folyamatok megértéséhez kell a történelem
- Pénzügyi számításokhoz nélkülözhetetlen a matek
- Jól írni és pontosan számolni – közgazdász alapkövetelmény
További csomagötletek és tippek
Nemzetközi kapcsolatok, politológia, diplomácia
Történelem + Földrajz + Angol
A történelem a politikai folyamatok megértéséhez nélkülözhetetlen, a földrajz a globális összefüggéseket adja, az angol pedig a nemzetközi kommunikáció alapja.
Kommunikáció, média, újságírás
Történelem + Magyar + Angol
A történelem társadalmi–politikai összefüggéseket ad, a magyar az íráskészséget fejleszti, az angol pedig a nemzetközi médiapiac miatt fontos.
Szociológia, pszichológia szak
Történelem + Magyar + Biológia
A történelem a társadalmi háttér miatt fontos, a magyar az elemző és esszéíró készségekhez, a biológia pedig a viselkedéstudomány és pszichológia biológiai alapjaihoz.
Ne ijedj meg a három tantárgytól – amelyik nem kell a felvételidhez, abból később is felkészülhetsz e-learningen vagy élő órákon.
Harmadik tárgynak olyat válassz, ami az egyetemen is hasznos lehet (pl. szórótárgy épül rá).
Gyakran ismételt kérdések
Összegyűjtöttük a történelem érettségi felkészítővel kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdéseket, hogy gyorsan megtaláld a számodra fontos válaszokat.
Gond, ha régen tanultam történelmet, vagy kimaradtak témák az iskolában?
Egyáltalán nem. Felkészítőnk az alapoktól épül fel, minden fogalmat tisztázunk, és e-learning anyagunk már 9. osztálytól használható segédanyagként.
Mennyire alkalmas számomra ez az emelt szintű történelem felkészítő, ha középszinten szeretnék érettségizni?
Teljesen, hiszen az emelt anyag tartalmazza a középszintűt is. Ha később is szükséged lesz a töritudásra, érdemes ezt választani, még akkor is, ha most csak középszinten érettségizel.
Kérdésed van?
Kérdésed van a történelem érettségi felkészítővel kapcsolatban? Írj nekünk az űrlapon, telefonon vagy a jobb alsó sarokban lévő chaten – hamarosan válaszolunk!














