Oktatónk
Vancsó Éva magyar nyelv és irodalom tanár. Diplomáját az ELTE magyar és kommunikáció szakon szerezte, jelenleg az Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója. Nyolc évig tanított egy középiskolában, azóta magántanárként, óraadóként dolgozik.
Az emelt szintű magyar érettségi felkészítő leírása
Az e-learning 200 tanórányi videóból áll, amely lefedi az irodalom és a nyelvtan tételsor teljes gimnáziumi anyagát, így akár önállóan is, csak ebből fel tudsz készülni a vizsgára. Itt megtalálsz mindent, amit tudni kell a kommunikációról, a magyar nyelvtörténeti korszakokról, az érvelő szövegekről és a cáfolat rendszeréről; valamint a kötelező irodalmi nagyjaink alkotásain túl részletesebb betekintést nyújtunk az életútjukba, a hozzájuk kapcsolódó irányzatokba, hatásukba és utóéletükbe. A világirodalom viszonylatában pedig minden jelentős irodalomtörténeti korszakra kitérünk, megvizsgáljuk különböző korstílusok jellemzőit (pl. romantika, realizmus, expresszionizmus…). A videók között személyre szabottan böngészhetsz attól függően, hogy mire van szükséged éppen a tanulásod során. Ezeket a leckéket bárhol, bármikor, akár a buszon ülve vagy otthon a kanapád kényelméből is megnézheted.
A magyar kurzusod e-learning felületéhez korlátlan hozzáférést biztosítunk, ami az idővel sem jár le. Célunk ezzel az, hogy akár már 9. osztálytól kiegészítő tananyagként tudd használni, illetve 11. osztályban a fakultáció mellett már kifejezetten ajánlott.
Az emelt szintű magyar érettségi felkészítő tanmenete
A videós e-learning minden témát alaposan fejezetekre bontva tartalmaza. A témához kapcsolódó érettségi feladatokat nem írtuk ki, mert az mindenhoval oda lehetne írni.
Összefoglalók
- Vörösmarty Mihály
- Petőfi Sándor
- Jókai Mór
- Arany János
- Ady Endre
- Mikszáth Kálmán
- József Attila
- Babits Mihály
- Kosztolányi Dezső
- Radnóti Miklós
Nyelvtan
- Kommunikáció
- Nyelvtörténet
- Ember és nyelvhasználat
- A nyelvi rendszer
- A szöveg
- A retorika alapjai
- Stílus és jelentés
- Digitális és tömegkommunikáció
Irodalomelmélet
- Műfajok
- Irodalomtörténeti korszakok
- Irodalmi stílusok
- Vallások az irodalomban
Szövegelemzés
- Verselemzés
- Novellaelemzés
- Reflektáló szöveg
Ókori irodalom
- Homérosz
- Görög dráma
- Görög líra
- Római líra
Középkori irodalom
- Egyházi irodalom
- Lovagi irodalom
- Vágánsköltészet
Reneszánsz irodalom
- A reneszánsz
- Dante Alighieri
- William Shakespeare
- Janus Pannonius
- Balassi Bálint
Barokk irodalom
- A barokk
- Cervantes: Don Quijote
- Magyar barokk
- Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem
Klasszicizmus, szentimentalizmus, rokokó
- A felvilágosodás
- Molière
- Berzsenyi Dániel
- Csokonai Vitéz Mihály
Romantika
- A romantika és a reformkor
- Angol romantika
- Emily Brontë
- Német romantika
- Francia romantika
- Orosz romantika
- Petőfi Sándor
- Arany János
- Vörösmarty Mihály
- Katona József
- Kölcsey Ferenc
- Madách Imre
Realizmus
- A realizmus jellemzői
- Angol és francia realizmus
- Orosz realizmus
- Dosztojevszkij
- Henrik Ibsen
- Jókai Mór
- Mikszáth Kálmán
A Nyugat és a 20. század első fele
- A Nyugat
- Ady Endre
- Babits Mihály
- Kosztolányi Dezső
- József Attila
- Móricz Zsigmond
- Radnóti Miklós
- Szabó Lőrinc
- Krúdy Gyula
- Tóth Árpád
- Juhász Gyula
- Herczeg Ferenc
1945 utáni magyar irodalom
- Az 1945 utáni irodalom
- Posztmodern
- Pilinszky János
- Mészöly Miklós
- Szabó Magda
- Lázár Ervin
- Örkény István
- Déry Tibor
- Illyés Gyula
- Jász Attila
- Nagy László
- Nemes Nagy Ágnes
- Weöres Sándor
Határon túli és emigráns magyar szerzők
- Kós Károly
- Sütő András
- Áprily Lajos
- Tamási Áron
- Bodor Ádám
20. századi világirodalom
- Marcel Proust
- Franz Kafka
- Mihail Bulgakov
- Thomas Mann
- Ernest Hemingway
- George Orwell
- Albert Camus
- Gabriel García Márquez
- Bohumil Hrabal
Ilyen nálunk egy magyar érettségi felkészítő előadás (részletek előadásainkból)
Mitől más az Elit Oktatás érettségi felkészítője?
- Teljes értékű videós e-learning tananyag – 4 évnyi gimnáziumi tudást lefedő, rendszerezett felvételek
- Önállóan is tanulható kurzus - személyre szabottan, tetszőleges sorrendben tanulható, saját időbeosztásod szerint
- Részletfizetési lehetőség - Nálunk fizethetsz akár 6 részletben is. Tudj meg többet...
Rólunk mondtátok
Ötletek érettségi csomagokhoz
Állítsd össze a neked legjobban illő érettségi felkészítő csomagot kedvezményesen, és spórolj, miközben magabiztosan készülsz a vizsgákra! Összeállítottunk néhány népszerű változatot:

- Joghoz és kommunikációhoz kell a szövegértés
- A történelem adja a gondolkodási alapot
- Angol nélkül nincs nemzetközi karrier

- A magyar fejleszti az empatikus kifejezőkészséget
- A pszichológus eszköze a tiszta kommunikáció
- A biológia adja a test, a magyar a lélek nyelvét
További csomagötletek és tippek
Kommunikáció, média, újságírás szak
Magyar + Történelem + Angol
A magyar az íráskészség és szövegértés alapja, a történelem a társadalmi kontextus megértéséhez kell, az angol pedig a nemzetközi médiában való eligazodáshoz szükséges.
Nemzetközi kapcsolatok, politológia szak
Magyar + Történelem + Angol
A magyar a szóbeli és írásbeli kommunikációban segít, a történelem és angol pedig a nemzetközi kapcsolatok alapjához elengedhetetlen.
Színművészet, előadóművészet szak
Magyar + Történelem + Angol
A magyar az irodalmi és drámai szövegek értelmezéséhez, a történelem a kulturális kontextushoz, az angol pedig a nemzetközi színműirodalomhoz kell.
Ne ijedj meg a három tantárgytól – amelyik nem kell a felvételidhez, abból később is felkészülhetsz e-learningen vagy élő órákon.
Harmadik tárgynak olyat válassz, ami az egyetemen is hasznos lehet (pl. szórótárgy épül rá).
Gyakran ismételt kérdések
Összegyűjtöttük a magyar érettségi felkészítővel kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdéseket, hogy gyorsan megtaláld a számodra fontos válaszokat.
Gond, ha régen tanultam magyart, vagy kimaradtak témák az iskolában?
Egyáltalán nem. Felkészítőnk az alapoktól épül fel, minden fogalmat tisztázunk, és e-learning anyagunk már 9. osztálytól használható segédanyagként.
Mennyire alkalmas számomra ez az emelt szintű magyar felkészítő, ha középszinten szeretnék érettségizni?
Teljesen, hiszen az emelt anyag tartalmazza a középszintűt is. Ha később is szükséged lesz a magyartudásra, érdemes ezt választani, még akkor is, ha most csak középszinten érettségizel.
Kérdésed van?
Kérdésed van a magyar érettségi felkészítőről? Írj nekünk az űrlapon, telefonon vagy a jobb alsó sarokban lévő chaten – hamarosan válaszolunk!














