Ár
Kurzus kezdete
Kurzus vége
Időpont
Felkészítő hossza
Érettségi szintje
Platform
Visszanézhető előadások
E-learning tananyag
Oktatónk
Vancsó Éva magyar nyelv és irodalom tanár. Diplomáját az ELTE magyar és kommunikáció szakon szerezte, jelenleg az Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója. Nyolc évig tanított egy középiskolában, azóta magántanárként, óraadóként dolgozik.
Az intenzív középszintű magyar érettségi felkészítő leírása
Kinek szól a felkészítő?
- Középszinten készülőknek
- Ha sosem tudtál rendesen verset és novellát elemezni.
- Még sosem volt pozitív élményed magyar irodalomból és nyelvtanból
- A jövőre érettségiző, most 11. osztályosoknak is
Mit nyújt Neked ez az intenzív magyar érettségi felkészítő?
A felkészítő 3 részből áll:
4×4 óra délutáni szeminárium — műelemzés és feladatmegoldás tanári irányítással
- Külön foglalkozunk a verselemzéssel, novellaelemzéssel és a témakifejtő szöveg alkotásával
- Kitérünk a fontosabb szerzőkre, mint Vörösmarty, Arany, Petőfi, Jókai, Ady, Kosztolányi, stb.
- Átvesszük az irodalomelméleti szakkifejezéseket és motívumokat (haza, évszak, háború, bűn és bűnhődés, stb.) és műfajokat is (pl. létösszegzés, ars poetica, epigramma, elégia, stb.) és ezeket hogyan tudod felhasználni
- Konkrét érettségi példákon keresztül is gyakorlunk
- Korlátlanul visszanézhető előadások
Összefoglaló e-learning tananyag a fontosabb témákból – azonnali hozzáféréssel
- Fontosabb szerzők, művek, fogalmak és nyelvtani szabályok, amiket tudni kell, könnyen felfogható, videós formában.
- Ez egy átfogó, összefoglaló videós e-learning anyag, amely önállóan tanulható.
- Ha tudod, hogy nem lehet katasztrófa az érettségin, mert akármi van, a minimumot tudod nyújtani álmodból felkeltve is, akkor nem stresszelsz a tanulás során. Éppen ezért, ha ezt az e-learninget megnézed, a kettes már szinte garantált, de az ötöshöz sem hátrány.
Kiemelt témakörök, amelyek újra és újra előfordulnak az érettségin – azonnali hozzáférés
- Olyan fontos fejezetek, amelyek szinte mindig előkerülnek az érettségin, vagy rendszerint nem marad rá idő a 12. osztályban.
- Többek között ilyen témák részletesen kifejtve az e-learningen: Herczeg Ferenc, Mészöly Miklós, Pilinszky János, Szabó Magda és további posztmodern szerzők.
- Kiemelt művek elemzései, mint a Katona József Bánk Bánja, Shakespeare Hamletje, Arany János Toldi Miklósa, stb.
+1 Bónusz: szóbeli tételek
- Szóbeli témakörök videón, hogy még könnyebben felkészülhess!
Ne feledjétek, nálunk ingyenes a középszintű matematika felkészítő az e-learningen mindenki számára, így akár már most kipróbálhatod az e-learningünket.
A Magyar Érettségi Expressz felkészítő tanmenete
1. nap: Műértelmező szövegek írása
2026. április 07. – kedd
Szövegértés és szövegalkotás – Az értelem és kifejezés művészete
A sikeres érettségi egyik alapja a pontos szövegértés és az igényes szövegalkotás. Hogyan lehet egy szöveg mélyebb rétegeit feltárni? Hogyan tudsz világosan és meggyőzően fogalmazni? A műértelmezés során nemcsak a szövegeket elemezzük, hanem azt is megtanuljuk, hogyan fejezzük ki gondolatainkat strukturáltan és érthetően.
2026. április 07. – a HOGYAN megválaszolása (1. nap)
- Szövegértési feladatok
- Bázisszöveg jellemzői
- Tipikus feladatok
- Irodalom
- Nyelvészet
- Szövegértő feladat gyakorlása
- Szövegalkotási feladatok 1. rész – Műértelmezések
- Mi szokott lenni?
- Műértelmező szövegalkotás
- Két fajtája: egy mű több szempontú elemzése vagy több mű összehasonlító elemzése
- A műelemző szöveg felépítése
- Lehetséges elemzési szempontok, avagy hogyan kezdj neki egy teljesen ismeretlen alkotás elemzésének?
- lírai alkotások esetében
- epikus alkotások esetében
- Alapfogalmak, kulcsszavak és szakkifejezések
- Elkerülendő típushibák
Tudd meg, hogyan gondolkodj másként, hogyan hozd ki magadból a legtöbbet, és hogyan értheted meg azt is, amit mások nem vesznek észre! Az első nap végére másképp fogsz tekinteni a magyar érettségire.
2. nap: Témakifejtő esszék írása
2026. április 09. – csütörtök
Témakifejtő esszék, reflektáló szövegek és vázlatkészítés – A gondolatok rendszerezése
Egy jól megírt esszé nem csupán szavak halmaza – egy világosan felépített gondolatmenet, amely meggyőzi az olvasót. Hogyan építsd fel érveidet? Mitől lesz egy reflektáló szöveg igazán hatásos? A vázlatkészítés segít abban, hogy gondolataid logikusan és átláthatóan szerveződjenek, így a szövegalkotás gördülékenyebbé válik. De vajon mi a kulcsa a sikeres struktúrának? A képzés második napján erre adunk választ.
2026. április 09. – a HOGYAN megválaszolása (2. nap)
- Szövegalkotási feladatok 2. rész — Témakifejtő esszé
- Mi szokott lenni a téma?
- Hogyan kezdj hozzá: gondolattérkép, releváns művek választása
- Feladatkiírásban fölvetett szempontok értelmezése
- Reflektáló szöveg
- Mi szokott lenni a téma?
- A reflektáló szöveg felépítése, az érvelő szövegtípus jellemzői
- Honnan jönnek a példák?
- Hogyan lesz jó, flott egy szöveg? A vázlat készítésének titka, nyelvi elvárások és stílus.
- Szövegalkotás gyakorlása
3. nap: Legfontosabb szerzők és műveik
2026. április 21. – kedd
Érettségi Kötelezők: Legfontosabb Szerzők és Műveik Összefoglalása
Az érettségiben kötelezőként meghatározott szerzők életművének összefoglalása a legfontosabb szempontok szerint (Nem teljes életművek, a legfontosabb témák, jellemzők, versek áttekintése, amelyek ismerete mély álomból ébresztve is elvárható.)
- Vörösmarty Mihály
- Arany János
- Petőfi Sándor
- Jókai Mór
- Ady Endre
- Babits Mihály
- Kosztolányi Dezső
- József Attila
A gyakori műveltségi témakörök is ezen a napon lesznek átbeszélve.
4. nap: Irodalmi motívumok, műfajok és archetípusok
2026. április 23.- csütörtök
Irodalmi Motívumok, Műfajok és Archetípusok: Összefüggések és Értelmezési Segédlet
Motívumok, toposzok, műfajok, archetípusok áttekintése az irodalomtörténetben példákkal és összefüggésekkel (hasonlóságok, párhuzamosságok, különbségek, utalások) a műértelmező szövegalkotások és témakifejtő jellegű elemzések megírásának támogatására.
- Motívumok, toposzok
- haza
- kert
- sziget
- évszak
- út
- háború
- elidegenedés
- bűn és bűnhődés, stb.
- Műfajok
- létösszegzés
- ars poetica
- epigramma
- elégia, stb.
- Irodalom határterületei – fogalmak és kifejezések az irodalomtudomány határterületeit érintő feladatokhoz
Ilyen nálunk egy magyar érettségi felkészítő előadás (részletek előadásainkból)
Mitől más az Elit Oktatás érettségi felkészítője?
- Magabiztos érettségi tudás – Átfogó felkészítés a magyar nyelv és irodalom érettségire középszinten, írásbelire és szóbelire is.
- Pontszerző stratégiák – Tudod, hogy tudd, mire figyelj, mit várnak el, és hogyan hozd ki magadból a legtöbbet
- Szövegalkotás profi módon – Fejlesztjük az esszéírási készségedet, hogy műértelmező, témakifejtő és reflektáló szövegeid magabiztosan felépítettek, logikusak és gördülékenyek legyenek.
- Kulcsfogalmak és irodalmi elemzési szempontok – Toposzok, motívumok, műfajok és archetípusok összefüggései, amelyek segítenek egyedi és mélyreható elemzéseket írni.
- Szóbelire tuningolás – Elkerülnéd a „ööö, hát, izé” pillanatokat? Segítünk, hogy magabiztosan és logikusan válaszolj az érettségi szóbelin!
- 4 alkalmas online szeminárium – Alkalmanként 4, összesen 16 tanóra gyakorlás, szóbelire készülés
- Válogatott videós e-learning tananyag – Kifejezetten a lényegre koncentrálva
- Visszanézhető szemináriumok - minden alkalom felvétele szintén elérhető lesz később
- Részletfizetési lehetőség - Nálunk fizethetsz akár 2 részletben is. Tudj meg többet...
Rólunk mondtátok
Gyakran ismételt kérdések
Összegyűjtöttük az intenzív középszintű magyar érettségi felkészítővel kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdéseket, hogy gyorsan megtaláld a számodra fontos válaszokat.
Meddig érhető el a kurzus?
A kurzushoz örökös hozzáférést kapsz: egyszer kell megvásárolnod, és utána korlátlanul elérheted, nem jár le a hozzáférésed. Így hosszú távon jóval kedvezőbb lehet, mint a havidíjas konstrukciók.
Csak a kurzus kezdetekor lehet csatlakozni?
Nem, a kurzus indulása után is simán csatlakozhatsz. Az élő online előadások felvételeit bármikor vissza tudod nézni, így nem maradsz le semmiről.
Minél előbb jelentkezel annál több időd lesz készülni.
Mi a különbség az e-learning és az élő online szemináriumok között?
Az e-learning a teljes gimnáziumi tananyagot tartalmazza, amelyet saját tempódban, korlátlanul visszanézhető formában dolgozhatsz fel (az egyetem alatt is visszanézheted). Az élő szemináriumokon közösen gyakorlunk, feladatokat oldunk meg, fejlesztjük a szóbeli készségeidet, és jövőre is újra csatlakozhatsz hozzájuk – ezért különösen ajánlott 11.-eseknek.
Hogyan tudom visszanézni az előadásokat az e-learningen?
A tanfolyam vagy csomag megrendelése után azonnal létrehozhatod e-learning hozzáférésedet. A tanulócsoportban minden korábbi szeminárium videóját megtalálod.
Kérdésed van?
Kérdésed van a Magyar Érettségi Expressz felkészítővel kapcsolatban? Írj nekünk az űrlapon, telefonon vagy a jobb alsó sarokban lévő chaten – hamarosan válaszolunk!















